Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága folyamatosan figyelemmel kíséri az influenzamegbetegedések számának alakulását, a jelentések alapján végzett becslés szerint december 4-17. között 8750 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek egyötöde volt gyermek. A 100 000 lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Fejér, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb.
Az adatok szerint a 2017/2018-as influenza szezonban eddig Baranya, Győr-Moson-Sopron és Tolna megyében diagnosztizáltak influenzavírus okozta megbetegedést, mindegyikért az influenza B vírusa volt felelős.
Jelenleg Európában is alacsony az influenza aktivitása, a legtöbb országban szórványosan fordulnak elő megbetegedések. Eddig viszonylag kevés vírust mutattak ki, közülük több volt influenza B, mint influenza A vírus.
A kormány idén is lehetőséget biztosít az influenza fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozók térítésmentes vakcinával történő védőoltására. Ebben a szezonban is 1,3 millió térítésmentesen felhasználható influenza elleni vakcina áll rendelkezésre Magyarországon.
Mivel az influenza vírusok járványos terjedése még nem kezdődött meg, az influenza elleni védőoltást még mindig érdemes beadatni - hívta fel a figyelmet a szaktárca.
(Forrás:gyogyszerszektor.hu, mti / Fotó: mti)